Cégünk története 1989-ben kezdődött, amikor egyéni vállalkozásként megkezdtük acélipari termékek értékesítését. Az indulás valódi „garázsvállalkozás” volt: telephely nélkül, mindössze két köteg betonacéllal és két köteg lemezzel vágtunk neki a piacnak.
A vásárlóink bizalmának és a folyamatosan növekvő keresletnek köszönhetően készletünk napról napra bővült, amely hamarosan szükségessé tette első telephelyünk kialakítását. Az első telephely ugyan szerény méretű volt, de kiváló alapot biztosított a fejlődéshez.
Néhány évvel később cégünk a jelenlegi, Kistályai úti telephelyre költözött, amely akkor még szénatárolóként működött, szilárd burkolat nélkül. Az évek során a vállalkozás dinamikus fejlődésével az iroda és a raktárkapacitás is szűkössé vált, ezért 2005-ben átfogó telephelyfejlesztés kezdődött. Ennek eredményeként ma már egy korszerű irodaépület és egy darupályával felszerelt, fedett raktárcsarnok biztosítja termékeink biztonságos tárolását és gyors kiszolgálását.
Kínálatunk a hagyományos szerkezeti acéltermékeken (zártszelvényeken, csöveken, idomacélokon és lemezeken) túl számos különleges, nehezen beszerezhető anyagot is magában foglal. Raktárkészletről elérhetők alacsonyan és magasan ötvözött kör- és négyzetacélok, rozsdamentes és horganyzott termékek, ipari műanyagok, valamint színesfémek (réz, sárgaréz, alumínium, ólom). Emellett üzletünkben a megmunkáláshoz szükséges kiegészítők, kéziszerszámok és gépek széles választékát is kínáljuk.
Ügyfeleink kényelmét háztól házig szolgáltatásunk is támogatja. Igény esetén a hosszabb szálanyagokat méretre daraboljuk, hogy szállításuk egyszerűbb és gazdaságosabb legyen. Korszerű raktárunkban híddaruval és nagy teljesítményű targoncával gyors, pontos rakodást biztosítunk.
Célunk, hogy partnereink a kivitelezéshez szükséges termékek döntő többségét egy helyen, egyetlen vásárlással, várakozási idő nélkül szerezhessék be. Több mint 35 év szakmai tapasztalatával, folyamatosan bővülő készletünkkel és megbízható kiszolgálásunkkal azon dolgozunk, hogy ügyfeleink számára hosszú távon is biztos és kiszámítható partner legyünk.
Minőségek: S235JR, S355J2, S235JRH, C45, A38, A50 (Példa lista, később bővíthető)
Minőségek: BC3, C45, 51 CRV 4, Automata, Rugóacél
Szolgáltatásunk keretében betonacélok professzionális hajlítását vállaljuk. A műveleteket helyben végezzük, míg a nagyobb vagy bonyolultabb megrendelések esetében megbízható beszállító partnerünk bevonásával biztosítjuk a gyors és precíz teljesítést.
Lemezdarabolást is vállalunk megrendelésre! Kifejezetten vastag, illetve különleges minőségű lemezek precíz méretre vágását végezzük. Legyen szó HARDOX, vagy magasan ötvözött egyéb minőségű lemezekről, ránk számíthat.
"Minden egy helyen megvásárolható, ami rendkívül kényelmes. A kiszolgálás gyors, kedves és teljesen professzionális. Az ember valóban úgy érzi, hogy fontos a vevő. Csak ajánlani tudom mindenkinek."
Nagyon szépen köszönjük!
"Minden vásárlónak tiszta szívből ajánlom a Céget, mert a Vezető is és az ott dolgozó személyek is nagyon segítőkészek, hozzáértőek, kedvesek, az egyéni kérésemet is megoldották. Maximálisan elégedett vagyok Velük."
Nagyon szépen köszönjük!
"Kiszállítással vásároltam, már nem először! Korrekt árak, a kiszolgálás pedig a régi; kedves, figyelmes! Ha vas, barkács, vagy profi vagy, menj nyugodtan, az üzletben nagyon sok hasznos dolgot találsz!"
Köszönjük szépen!
"Polikarbonáthoz kerestem H és U profilt Egerben. 16-os vastagsághoz csak itt lehetett kapni nem megrendelésre, azonnal. Ajánlom mindenkinek a sokféle áru miatt is."
Nagyon szépen köszönjük!
"Nagyon pozitív és segítőkész csapat. Igényes és szép bolt. Mindenkinek csak ajánlani tudom."
Szia! Köszönöm szépen!
"Nagyon udvarias kiszolgálás, korrekt árak, nagy választék."
Köszönjük szépen!